Házi egér - Mus musculus
A házi egér igen elterjedt rágcsáló, azt azonban már kevesebben tudják, hogy nagyszerű hobbiállat is lehet. A hagyományos vadas szin mellett már nagyon sok szinváltozatot kitenyésztettek.
A természetben, pontosabban emberi településeken élő vadas egér
Leirása:
Testhossza 75-110 mm, farka nagyjából megegyezik a testhosszával. Szőre alapesetben sötétszürke szürke, minél északabbra élnek annál világosabb a bundájuk. Hasuk mindig világosabb. A szinváltozatok külsejéről most inkább nem irok itt, mert végtelen a variációk lehetősége.
Tartása:
Fontos, hogy mielőtt beszerezzük egereinket járjunk utána pár helynek, ne az első helyen vegyünk egeret ahol meglátjuk őket. Sok kereskedésben takarmánynak tenyésztik, néhol ez jó néhol rossz, mert ahol nagy mennyiségben ,,állitják elő őket" ott erőteljes beltenyészet is lehet akár. Érdemes egy tenyésztőt felkeresni, erre az internet tökéletes.
Foltos egerek lakomáznak
Nem egy kényes állat, jól megvan a terráriumokban. Arra ügyeljünk hogy helyüket jól fedjük, ugyanis hatalmasat tudnak ugrani. Aljzatnak forgácsot használjunk, és tegyünk be nekik szénát is, mint a többi rágcsáló ők is felhasználják fészeképitésre, valamint eszegetnek is belőle. Helyük legyen minél nagyobb, azonban kisebb helyen is tökéletesen el vannak.
Mivle eléggé szagos állatok az egerek, érdemes hetente egyszer kicserélni a helyüket, és sűrűn ki is mosni a terráriumot.
Etetésük:
Mindenféle magokat, zöldségeket és gyümölcsöket fogyasztanak, valamint szénát is. Zöldségeknél kerülni kell a hüvelyes, a kel zöldségeket, valamint gyümölcsöknél a csonthéjas terméseket, mint például a barackot. Friss ivóviz mindig legyen számukra.
Szaporodás:
A vemhességi idő 18-24 nap, egy alom 9-15 kicsiből áll. Az utódok 8 napig csupaszok, 13 napig vakok, 18 napos korukra már elválaszthatóak, ezt követően hat hetesen lesznek ivarérettek. Évente akár tizszer is hozhat almot egy-egy nőstény. Átlagos élettartalmuk 1-4 év.
|